A minap belefutottam néhány élménybe, amik nyomán elgondolkodtam a Londonhoz való viszonyomról - így 6 év perspektívájából nézve. Nem titok, hogy alapjában véve utálom ezt a várost. Csak azért, hogy önigazoljam magamat arra vonatkozólag, hogy miért ide jöttem élni nem fogok itt örömódákat zengeni Londonról. (Helyettem megteszik ezt más magyarok; olvassátok őket is - nem nehéz ilyet találni.) Ugyanakkor nem mondom azt sem, hogy nagy hibát követtem volna el azzal, hogy itt vagyok: egyszerűen kiválasztottam a sok szar közül a nekem legkisebbet - mások ezt négy (három, öt - a megfelelő aláhúzandó) évente csinálják a választáson. Szerintem az sokkal nagyobb hiba...
Szóval nem mindenki van ám így. Vannak, akik szeretNÉNEK itt élni, mert nem tehetik. Vannak aztán olyanok, akiket fent említettem: azok, akik itt élnek, és nagyon nem jön be nekik, viszont ezt nem merik bevallalni másoknak - de még maguknak sem. Aztán a legkevesebben a harmadik kategória képviselői vannak: akik tényleg szeretik.
Amiben valahogy mindenki igyekszik egyet érteni, az az, hogy ez a város milyen kibaszott menő. (A fenti három kategóriának más-más indítékból, de ilyen szempontból azonos a célja. Kognitív disszonancia a középső csoportnál, ugye...) Egyébként nem egyedi jelenség ez. A múltkor, amikor annak az újságíró csajnak (Donáth Mirjam) az Indexes interjúját olvastam (aztán meg a könyvét), akkor is megfigyeltem ezt, csak New York-kal kapcsolatban. Az ő szájából hangzott el az, hogy "a new yorki azt gondolja, hogy mindenki, aki nem New Yorkban él, az valószínűleg csak viccel..." (Volt ez a "Menjek/Maradjak"-sorozat; talán abban mondta - de lehet, hogy a könyvében volt.) Tekintve, hogy a csaj évekig kis túlzással csövezett New Yorkban (mert ott sem tudja már dolgozó ember megfizetni a lakbért) elég sokáig tartott, mire leesett neki, hogy ez így tényleg nem jó (7 évig égett ebben a nyújork-nyújorkozásban a csaj, miután otthagyta a várost - meg az országot). Az egyetlen alternatíva, amit egy new yorki sznob elfogadhatónak tart, az az, ha valaki Londonban él. Hiszen az is milyen állati menő: Sting, royal family, James Bond, Stamford Bridge bazmeg.
Na. Megpróbálok most egy kicsit visszatérni az ismeretterjesztési vonalra, mert ez a magyar "majd én megmondom"-virtus is kezd már nagyon zavarni, de úgy látszik, hogy néha velem is elszalad a ló. Bocs; úgy látszik, hogy a véremben van...
Szóval belefutottam ebbe a HSBC-s molinóba, ami most a beckenham-i vasútállomáson van kitéve:
Azért rakom ezt ide, mert nagyszerűen illusztrálja mind a jelenséget, mind pedig a londoni sznobizmus angol kulturális vetületét. Az angolok imádják ezeket a belterjes, szójátékos, utalgatós dumákat; nekik készült ez a szar plakát. (Csak zárójelben teszem ide, hogy a magyar is szeret nagyon tetszelegni abban a hitben, hogy a magyar költészet, meg irodalom mennyire kivételes, mert hogy azt csak egy magyar érti...)
A főnököm is ugyanezt csinálja: mindig benyög valami soha nem használt angol kifejezést, amire csak nézek hülyén. Aztán persze meg is magyarázza, amikor visszakérdezek, hogy "What?!?" (Egyrészt hadd örüljön a paraszt, hogy most megmutatta, hogy milyen művelt volt, másrészt meg ugye ezzel is tanul az ember.)
Szóval 6 éve élek itt, de meg kellett gugliznom, hogy mi a picsa az a "pearly queen", meg a "sloane ranger" (és egyébként nem "szlón", hanem "szlöün", de ezzel már tényleg hasogatom a szőrt; szerencsétlenek arról nem tehetnek, hogy így tanulták meg...)
Tessék, a szószedet:
Pearly king/queen: utcai piaci standon árusító, jelmezbe öltözött árus (többnyire királynak/királynőnek öltöznek az ilyenek; onnan származik a kifejezés)
Sloane (ranger): trendi cuccokban nyomuló, gazdag fiatal nő. (Eredete: Belgravia/Chelsea kerületben van a Sloane Street, meg a Sloane Square; ezen kerületekben az ilyenek nagy számban fordulnak elő. Volt még egy amcsi western-sorozat a tévében, a "Lone Ranger", ami után szabadon valami roppant kreatív londoni frappánsan megalkotta a "sloane ranger" kifejezést...)
Chelsea-tractor (ez nincs a plakáton, de ezt is néhány hónapja hallottam, és szintén témába vág - meg szerintem érdekes is): minél drágább batár városi terepjáró, amit a Chelsea-ben/Fulham-ben/Kensington-ban/Belgravia-ban lakó, a föld felett másfél méterrel lebegő sznobok vezetnek (többnyire a patriotizmus okán Range Rover, de lehet Lexus, Volvo, vagy ritkább esetben X5-ös/X6-os. Valamiért Cadillac Escalade-et nem használnak itt. Szerintem ez részben a nyáj-hatásnak tudható be, részben annak, hogy nem ismerik, részben meg annak, hogy egy átlagos londoni utcán egy olyan már nem férne el a piros busz mellett.)
Canada Water az meg egy tér, és metró-megálló valahol máshol - de ezt csak azért mondom, mert annak, aki nem londoni ez megintcsak nem egyértelmű.
A szótárazás után nézzük meg, hogy mi nem kóser ezzel... Adott itt ez a hirdetés, ami a LONDONI KÖZÖSSÉGI ÉRZÉSRE apellálva egy ilyen hurrámultikulti/egyekvagyunk-nyáladzással próbál meg eladni mittudoménmit. Ez nagyon szép (énekeljük el együtt az Internacionálét!), de azért amikor elolvastam, akkor ugyanazt éreztem, mint a Ferihegyi reptéren az Erste bank plakátok ("Egy világ, ahol az érték számít") nézegetése közben: hogy vagy én vagyok helikopter, vagy tényleg mindenki hülye. A kreatív szakember, aki a feketéről megmagyarázza, hogy fehér. A főnöke, aki azt mondta, hogy "Hinnye; de jó ez!" - és jóváhagyta. A megrendelő, aki elismerően hümmögve elfogadta ("Ez igen! Így kell mindenkit megszólítani, vazze!!!!") És főleg a többiek, akik miatt ez így elkészült. Akik elolvassák, és fátyolos tekintettel düllesztik a mellkasukat, hogy ők is londonerek...
Nekem erről viszont kapásból a következő dolgok ugranak be:
- valószínűleg egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány spanyol hotel-tulajdonos van Londonban. (A spanyolok azért jönnek ide, mert 30% náluk a munkanélküliségi ráta, és felkopik az álluk. Annak a spanyolnak, akinek hotelje van pedig meg sem fordul a fejében, hogy betegye a lábát erre a moslék éghajlatra...)
- egy "sloane ranger" ha tehetné, akkor legszívesebben csak zsebkendővel nyúlna bármihez, amit egy utcai árus (vagy bárki, akinek az évi bevétele legalább nem 7 számjegyű) megérintett.
- egy "pearly queen" meg legszívesebben leköpné az új-arisztokrata luvnyát
- (ez annyira nem fontos, és tényleg csak a fikázás kárörvendő aktusa miatt teszem hozzá, de nem emlékszem rá, hogy mikor nyert utoljára angol focicsapat valami érdemleges kupát...)
Szóval én ugyan csak a saját magam nevében beszélek, de őszinten szólva nem érzem, hogy valami nagy-nagy közös valaminek lennék a részese együtt, kézenfogva...
Hacsak nem egy nagy kondér fosról beszélünk, mert az "én Londonom" így néz ki: (ez a kép a belvárosban készült - 100 méterre a London Bridge déli hídfőjétől):
Ez az, ahogyan én látom Londont: szenny. Az utcán. A fejekben. Egyébként azok az arisztokrata sznobok, akik szintén így érzik pedig inkább leszarják, hogy milyen menő Chelsea-ben lakni, és kiköltöztek valami 50 hektáros birtokra Surrey-be...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése