2015. október 4., vasárnap

Roadster

Na most jöttem vissza a testdrive-ról, úgyhogy megírom gyorsan, amíg még friss az élmény.

Silvio végül nem tudott eljönni, de egy hasonlóan elvakult kollegája, Yaqub hozta az autót házhoz. Ő is Mazda Brand Champion, de erre már a szemem sem rezdül...

Dióhéjban összefoglalnám az alapokat, amit a laikusoknak is tudni kell az MX-5 evolúciójáról, ha perspektívába akarjuk helyezni a hallottakat - hiszen ez már a negyedik generációs modell.

Kezdődött úgy, hogy 1989-ben Isten megteremté az NA-t, amiből ugye nekem is volt egy. Ez az ős-MX-5; az origó. A röhejes bukólámpa (kicsit nagyra sikerült), és a buzis forma ellenére ez a történelem első roadstere, ami nem elég, hogy nem rohad le úton-útfélen, nem folyik az olaj orrán-száján, és egyáltalán JAPÁN minőséget kínál, hanem ráadásul még megfizethető is. És ha ez még mind nem lenne elég, ráadásul aki valaha beleül, az többé nem akar kiszállni belőle. Megkerülhetetlen autó-buzulási mérföldkő: egy legenda.

Aztán jött az NB. A dizájn még buzisabb lett, mert a legalább csukva vagány bukólámpát itt cicaszemre cserélték, hogy az elütött gyalogosok nagyobb biztonsában legyenek... Még ha a technikai adatokat nem ismerve csak ezt tudná róla az ember, már akkor is ki tudná találni, hogy ez a generáció bizony a takony irányába mozdította el a típust. A nyers számok ezt igazolják is: a kasztni merevítése céljából több "anyag" került az autóba, ami miatt sajnos a még mindig nem túl fickós motorok egy kicsit tohonyábban mozgatják a kasznit, mint ahogy azt az NA-tól megszoktuk.

A harmadik generációs NC egy lépést tesz vissza az elpuhulás felé vezető úton: a valamivel könnyebb kaszni, és már erősebb, de még mindig szigorúan szívó motorok érezhetően visszaadnak abból a user-experience-ből, amit az NB elvett. Sajnos a forma férfiasság-faktora még mindig egy koalával vetekszik.

És 2015-ben megérkeztünk az ND-hez, a teszt alanyához. A Wankel-motoros Mazdák óta tudjuk, hogy ott a mérnökök nem teljesen százasak: ők az autóipar utolsó mohikánjai; a gépészet megszállott keresztes lovagjai. (Na jó: mostantól egy leheletnyit visszaveszek a metaforákból - asszem mindenki vágja, hogy mi a lényeg...)
Az ND fejlesztése elég sokáig tartott: jó munkához ugye idő kell, meg hát egy egyébként is közel tökéletes művet nehéz tovább fejleszteni. Ezen a szinten tényleg csak hangyafasznyi különbségekről beszélhetünk, hiszen bármelyik MX-5 típus kurva jó autó.
A részletes sztorit itt olvashatja el az, akit érdekel. A lényeg azonban az, hogy az egész autós világ lélegzet-visszafojtva várta, hogy vajon sikerül -e megint akkorát durrantani, amekkora az NA volt?
Az autó év elején jött ki. Azóta a szaksajtó egymásra licitálva próbál ömlengeni róla. Szerintem viszont...

Először is a dizájn, mint már említettem csillagos ötös. Kár további szót vesztegetni rá.

A második dolgom volt, hogy kinyitottam a motorháztetőt. És beszartam. Ezt találtam:


Tegye fel a kezét, aki az elmúlt 15 év autó-terméséből látott nem hogy ilyen gyönyörű motorházat, de egyáltalán bármilyet, amiben valódi alkatrészek találhatók 2-3 kibaszott műanyag doboz helyett! Igen: így kell kinéznie egy motornak.

A csomagtartót - ha nem szarná le mindenki, aki ilyen kocsit vesz - jogosan érhetné kritika, mert sajnos kisebb is, és nehezebben is hozzáférhető, mint az ős MX-5-ben volt.

A beszállás pont ugyanolyan mutatvány, mint az NA-ban: Lagzi Lajcsi méltóságán biztosan ejtene némi csorbát.

Fasza kis bőr sportülésbe érkezünk, ami nekem kicsit szűknek tűnt (bár gondolom, hogy egy sport-ülésben pont ez a lényeg, de a régi nekem kényelmesebb volt...)

Szintén teljesen érdektelen, hogy az utastérben - a "tér" szót itt tényleg kicsit tágabban kell értelmezni - nem tobzódnak a praktikusan elhelyezett tároló-rekeszek...

Na de a lényeg: hogy megy? Jól. Ezt most nem fogom szájba rágni: a 130 tagú ménes az 1050 kg-os kasznira nem szakítja le az ember lépét, de ez a műfaj nem is erről szól. A réginél egy kicsit tolósabb alul, de egyébként ugyanaz a dimenzió. A hangja viszont állat. Ez a négy henger annyival jobban szól az én Lexusom hatjánál (amit az akkori autós-tesztek ajnároztak), hogy elképesztő. (A fenti cikkből kiderül az is, hogy az elmebeteg mérnökök ezt hogyan érték el...)

Yaqub nem aggódta túl a dolgot; megnyugtatott, hogy tőle akár csapathatom is egy kicsit, ha találok rá alkalmat. Én azért óvatos duhaj vagyok, meg ugye itt a városban nem is nagyon van hol májerkodni, de azért volt egy-két sarok, ahol kicsit odatapostam: a Torsen tényleg jópofa találmány (a régiben nekem nem volt). Ami feltűnt, hogy ez még akkor is jobban fordul, ha az ember nem rajzolja vele a csíkot. Így látatlanban azt mondanám, hogy rövidebb lehet a tengelytáv, mint a régin.

És a végső verdikt... Kéne? Nyilván. Vennék ilyet (feltéve hogy nincs ennél jobb ötletem 18000 font elkúrására)? Persze.
De hogy szeretném -e jobban, mint az NA-t? Nem. Mert ez TÚL JÓ. Egész egyszerűen ebben egy pillanatig nem volt az az érzésem, hogy egy kis nyers acél-dobozban ülök, és keverem-kavarom a gangokat, mert olyan jól esik (jut eszembe: a régiben jobb volt a váltó - lassabb, de sokkal "Ladásabb" érzés...).

Biztos savanyú a szőlő...

2 megjegyzés:

  1. http://www.comedycentral.hu/photos/117_sose/?flipbook=napirajz-comedy-2013

    ;-)

    VálaszTörlés
  2. :D:D:D:D:D

    Köszi, Tibi! Teljesen elérzékenyültem; ebben benne van az egész életem. ...

    VálaszTörlés