Vadkacsa

Tegnap Zsolt jóvoltából hozzájutottam három darab mérsékelten megkímélt állapotban levő (már döglött, de még teljes tollazattal rendelkező) vadkacsához. Valami kollegája a hétvégén lőtt egy raklap madarat, és nem akarta sem megpucolni, sem kidobni őket... És Zsolt sem, úgyhogy lecsaptam rájuk mint gyöngytyúk a takonyra. Nem közönséges tőkés récékre kell gondolni, amik itt nálunk teleszarják a társasház közös udvarát, pedig azokat is szívesen feldolgoznám... Ezek – amennyire megbízhatóan én meg tudtam állapítani - új-zélandi ásóludak. (Még jó, hogy most meggugliztam; különben soha meg nem tudtam volna, hogy milyen ínyencségnek nézek elébe...)

Már sötét volt mire hazaértem velük, meg lusta is voltam nekiállni, úgyhogy inkább lent hagytam őket megfüstölni a garázsban felgyülemlett kipufogógázban (a motor valami okból kifolyólag a garázsba pufogott ki, amíg befújtam rajta a láncot, pedig a másik irányba állt a cső...).

Másnap hajnal hasadtával nekiláttam a dolognak a hátsó kis udvarban. Mivel nagy múltú csirke-farmer családból származom (egy alkalommal három darab csirkének s.k. vágtam el a torkát, mielőtt szegény apám kivette a kezemből a kést – animal welfare megfontolásokra hivatkozva...), ezért szükségtelennek véltem az ide vonatkozó YouTube-os „How to dismantle a duck”-videókat megnézni. Feltételeztem, hogy strukturálisan egy vadkacsa nem sokban különbözik a csirkétől; olyat pedig már két méternél közelebbről is láttam anyám által felbontani. Magabiztos testtartással levonultam hát a garázs mögé azzal a meggyőződéssel, hogy a baromfi-bontás know-how-jának számomra fekete foltjait izibe kifehérítem.

Zsolt említette, hogy ő maguknak megnyúzta a dögöket, és őszintén szólva nekem sem volt sok ambícióm vizet forralni, meg a kopasztással szarakodni. (Még él bennem az egy hónapja vett bolti kacsa tokozásának az emléke; azt már nem akartam gyakorolni...)

Kiderült, hogy egy vadkacsát még megnyúzni sem lehet olyan gyorsan, mint szerettem volna; nem mértem le, hogy pontosan meddig tartott, de kénytelen voltam be-SMS-ezni a főnöknek, hogy késni fogok. Ennek ellenére egész jól elboldogultam. Kiderült ugyan, hogy mondjuk hiába ismerem fel például a májat telefonos segítség nélkül, azért volt, ami még nekem is meglepetést okozott. Az első kacsából például 4 tüdőt szedtem ki. Jó voltam bioszból, úgyhogy erre azért felvontam a szemöldökömet, mint Roger Moore, amikor konspirációt sejt...

Lövök valami receptet a neten; a hétvégén megcsinálom.