2009. október 10., szombat

Örvény

A múltkori elbukott műszakik, és egyéb előjelek után már gyanús kellett volna hogy legyen. Most viszont már teljesen egyértelmű: szopó-szérián vagyok. Biztosan mindenki ismeri az érzést, amikor hetek (és jobb esetben csak hetek) telnek el úgy, hogy semmi sem sikerül. Van, hogy az ember bármibe vágja a fejszéjét, szopás lesz a vége... Sőt: van hogy már bele sem vágja semmibe, és annak is csak szopás a vége. (Ha az ember görcsösen próbál kapálózni a végzet ellen, annak meg pláne szopás a vége...)

A profi pókeresek (vagy bárki, aki tanult valószínűség-számítást) ismerik ennek a jelenségnek a matematikai hátterét is. Nekem is van némi rálátásom a témára, és a nagy számok törvénye alapján tudom, hogy hosszú távon elkerülhetetlenek azok a periódusok, amikor egymást követik a "bad beat"-ek. (Így hívja a pókeres azt a valószínűtlen eseményt, amikor az idióta ellenfele teljesen vert helyzetből végül elviszi a potot). Nem tudom, hogy ki hogy van vele: ilyenkor engem a tudományos magyarázat ellenére is szétbasz az ideg.

Ekkor a legjobb lenne beteget jelenteni, és otthon a négy fal által nyújtott biztonságban reménykedni, hogy az Armageddon elmarad. Vagy a "Tom és Jerry" Tomjához hasonlóan kendőt kötni a szemre, kinyitni a vasúti sínen a kemping-széket, leülni, és az esélytelen nyugalmával ragyújtani (hiszen tudja, hogy ha ARRÓL a sínről lelép, akkor úgyis a másik vonat üti el...).

Ez történt az elmúlt hónapban velem:

1. Találtam az újságban egy kurvajó kiadó garázst Beach Havenben gombokért. Gondoltam, hogy a raktárból átpakolok oda: így a motor(oka)t lesz hol tartani, és nem kell garázsos kéglit vadásznom. (Hokan haverom házában csöveztem végig a szeptembert, amíg ők Vietnamban motoroztak - sajnos ez viszont nem tarthatott örökké.) A garázst kiadó öregasszonnyal lezsíroztam a dílt, aztán amikor mondtam, hogy megyek a kulcsért, akkor nagyon sajnálta, de a fia kiadta már egy haverjának.

2. Flatmate-kedni készültem. Találtam egy egész jó kéglit Glenfieldben (nagy szoba, nagy garázs, frissen kifestett ház, csendes utca). Megnéztem még kettőt-hármat, de gondoltam, hogy az jó lesz. Felhívtam a tulajt, hogy akkor költöznék. Sajnos meggondolta magát; inkább egyben adja ki az egész házat (természetesen a garázst sem adja ki külön).

3. Az egyik pénteken céges reggeli volt az Albany főirodában. A Hondával mentem fel az autópályán. Egyetlen helyen léptem csak oda egy kicsit a gázra, hogy a sort utolérjem, mert szemmel láthatóan elhagytak. Nyilván itt egy trafipaxos rendőr állt: 114 km/h = 80 dollár + 20 pont. Ezzel együtt 95 pontom van, tehát ha mostantól bármit csinálok, akkor 3 hónapra kipontozódom a forgalomból...

4. Találtam egy másik szobát Beach Havenben. Egy fiatal kiwi picsa hirdette (nagy garázs, bukszus, és patak a ház végében). Gyorsan beköltöztem, hogy nehogy erről is lemaradjak (Értsd: négyen elbasztunk egy egész szombatot, hogy a raktárból átcuccoljunk ebbe a garázsba). A költözés utáni kedden a ribanc bejelenti, hogy terhes, és a hapsija otthagyta, ezért visszaköltözik az anyjához Palmy-ba; ergo november végén felmondja a házat. Ha akarok, kereshetek bele lakótársakat. (Add át üdvözletem anyádnak!)

5. Tegnap Bogi begyűjtött egy 200 dolláros büntetést a lejárt műszakijú Hondával. Ennek a javítására egyébként egy 270, meg egy 600 dolláros ajánlatot kaptam: az első szerelő meg sem nézte az autót, a második pedig azt állítja, hogy a 4-wheel steering miatt darabokra kell szedni a kocsit a steering rack cseréjéhez...

Mindezek tetejébe pedig amióta itt vagyok, majdnem folyamatosan esik a rohadék eső (persze a kivételesen enyhe, verőfényes augusztus után, amit nekem ugye csak meséltek).

Remélem mindenki jól szórakozik.

2 megjegyzés:

  1. de legalább szkvassoltunk, nem? az is több, mint búcsúban egy pofon...

    VálaszTörlés
  2. Pontosan! Már ezt a koordináta-rendszert kell választani, hogy valami jó legyen...

    VálaszTörlés